2019. január 5., szombat

B.Ú.É.K.!

Mindenkinek békés, boldog, sikerekben gazdag új évet kívánok!
Ebben az évben remélem, kicsit jobban fogok pörögni, mint 2018-ban, vagy előtte.
Az idei tervem az, hogy a teljes Megelevenedett démoni szobor szériát átköltöztetem ide, míg a Last Fantasy-n a már elkezdett történeteket is szeretném folytatni. Majd egyszer...
Hogy az új év jól kezdődjön, megtörtént az első nagy átírás. A Mikael nyomában első pár fejezetét úgy nagyjából teljesen átírtam, rájöttem, hogy előnyösebb hősnőnknek, ha nem civakodik túl sokáig álmai pasijával.
Ma megkaptátok az új első fejezetet, holnap jön a terjedelmileg jóval rövidebb második fejezet, aztán a többi majd jön, amikor készen lesz.
Így végezetül pedig hadd mutassam be a nagy változáshoz tartozó ihletadó videót, amelyet szarrá hallgattam, míg az átíráson dolgoztam.

2018. július 10., kedd

Magamról

Aloa Vera vagyok, egy önkényes szerző, tizenvalahány éve már, hogy bombázom az internetet az írásaimmal. Írónak nem akarom magam nevezni, és nem is fogom!
Catttt néven kezdtem az interneten publikálni az írásaimat, majd felvettem az Anik2mee nevet, tinédzserkori anime-őrületemben, ám azt pár év alatt el is hagytam, és átpártoltam a koreai webtoon-okra, bár most már igencsak finnyás vagyok online képregények terén, de azért maradt egy-két kedvenc, mint például a My Old Dog and Young Cat vagy a Kubera.
Manapság az Aloa Vera fantázianevet használom, és valószínűleg ez is marad.
A való életben egy X-eit már nem is számláló Romániában élő, partiumi szingli vagyok. Imádom a munkámat, van egy bolondos, de annál rátermettebb kutyám, valamint sok-sok év tapasztalata, ami miatt nem is szeretnék többet elárulni a magánéletemről.
Ezt a bloggot azért indítottam, mert szeretném életem leghosszabb sztoriját egy helyre pakolni. És akkor most néhány szót a Megelenevenedett démoni szoborról: az alapsztori, ami az "Excalibur nyomában" alcímet viseli 2006 és 2016 között íródott. Egy a miénkhez nagyon hasonló világban játszódik, ami viszont tele van természetfölötti erőket birtokló lényekkel. Több más történetet is elkezdtem ugyanabban a világban. Van, melynek ugyanaz a főszereplője (Ördög vs Youkai), van, aminek teljesen más (Túlvilági Zűrzavar)! Ezeket a a Last Fantasy nevű oldalamon olvashatjátok, de később rendre ide is felkerülnek!
A saját történeteken kívül fanfictionokat is írok. Régebben animék szereplőit kapcsoltam össze a gondolataimmal, mára azonban szinte teljesen csak a Fallout domain-jét részesítem előnyben.
Sokat agyalok még azon is, hogy bele kellene csapjak (újból) egyes webtoonok magyarra fordításába. Az általam, a Tapastic-on favorizált történetek készítői szerintem benne is lennének. Ha erről nektek is lenne véleményetek, nyugodtan írjátok meg kommentben.
A megigézett igék kizárólagos forgalmazója, Aloa Vera

B.Ú.É.K.!

Mindenkinek békés, boldog, sikerekben gazdag új évet kívánok! Ebben az évben remélem, kicsit jobban fogok pörögni, mint 2018-ban, vagy előt...